Mindenki kurvája, még a biztonsági őr kurvája is
Öt évvel ezelőtt ismerkedtem meg egy nálam 6 évvel fiatalabb fiúval. Azt hittem, vele fogom leélni az életem.
Szüleim befogadták, megszerették. Nálunk lakott egy darabig. Az volt a tervünk, hogy az ő örökségét és az én pénzemet összerakva veszünk egy közös lakást. Aztán kiderült, hogy az ingatlanját nem lehet eladni.
A szép tervekből semmi
Az én pénzemből vettük meg a lakást, együtt választottuk ki a megfelelőt. A szüleimmel mentem el a bankba, és csak azután szóltam neki, hogy megtörtént az adásvétel. Meg akartam lepni. Sikerült - teljesen kiborult, mert nem szóltunk, amikor a pénzért mentünk, azt mondta: \"segítettem volna vigyázni\". Alig néhány nap múlva a nagymamájától tudtam meg: akit én
életem párjának akartam
, az az én családom pénzével el akart szökni egy másik lánnyal...
Nős de nem baj!
Később megismerkedtem mostani barátommal, aki sok évvel idősebb nálam. Nős ember, de jó vele. Csak az a baj, hogy soha nem lesz teljesen az enyém.
Váratlanul teherbe estem, de ő nem örült ennek. Sőt! Nem engedte, hogy megszüljem a gyereket. Teljesen kiborultam. Bánatomban meghíztam, de nem érdekelt a külsőm. Magamba roskadtam: engem csak kihasználnak a férfiak. Ezért aztán már az ágyban sem volt minden rendben. Ritka vendég lett otthonunkban a szex. Egy nap a közértben arra lettem figyelmes, hogy a biztonsági őr nagyon figyel. Többször összenéztünk. Szimpatikus, csinos fiú volt. Egyszer aztán hozzám lépett, mélyen a szemembe nézett, és azt mondta, hogy nagyon szép vagyok. Hinnétek-e, hogy
e könnyed bók
kizökkentett szomorúságomból: újra csinosan kezdtem járni, sminkelni, ékszereket viselni. És bele is bele is szerettem a fiúba. Bár tudom, nem szabad vele kikezdeni, hiszen fiatal házas, és kisgyermekes apuka.
Neveljék fel együtt
Talán sokan most azt gondoljátok magatokban: hogy lehet, hogy aki az egyik házas embert beengedi az életébe, az a másikat miért nem...? Pedig a dolog egyszerű. Akivel most járok, annak felnőtt lánya van. Bármi is történjék, a gyermekét felnevelte, férjhez adta. A másiknak azonban kicsi a gyermeke. Neveljék fel a feleségével egyetértésben.
Az anyaság számomra szent dolog
Ha már én nem tarthattam meg a babámat, legalább ne vegyem el tőle ezt a fantasztikus élményt. De azért jólesik naponta szépen felöltözni és rámosolyogni. Már ezért is érdemes élni.Azóta a barátommal is türelmesebb vagyok. Kapcsolatunk helyrejött. Talán még jobb is, mint a kezdet kezdetén. Azt persze csak én tudom, hogy mást képzelek magam mellé, - de ez hadd legyen az én titkom. Már csak az a kérdés, van-e jogom egy családos apával járni?
Küldj te is szextörténetet!
További Szextörténetek
Excsajok szexképei