Masszázs anyámmal
Még fiatal voltam, 14 éves körül, mikor megmasszíroztam anyát. Akkoriban már dolgoztak a hormonok, élveztem a napi masztikat. Anyám 30 évvel id?sebb volt nálam, csinos, telt alkatú, hétköznapi anyuka, enyhén megereszkedett cici, pocak.
Otthon nem volt téma soha a szex, de anyu rendszeresen jött-ment félmeztelen vagy bugyiban vagy a fürdés után meztelenül.
Nyár volt, nagyon meleg. Anyu egyrészes fürd?ruhában otthon dolgozgatott a kertben. Persze, ahogy melege lett, elfáradt, bejött a h?vös házba pihenni. Beszélgettünk, pihentünk. A kerti munka közben megfájdult a nyaka, így megkért, hogy masszírozzam meg neki. Örömmel megtettem, mögé álltam és simogatni, masszírozni kezdtem a nyakát.
Teljesen véletlen alakult a helyzet így, de azonnal izgatni kezdett, hogy anyu mögött állva felülr?l belátok a fürd?ruhája alá a melleihez. Végig úgy masszíroztam, hogy a melleit figyeltem, amit?l egyre jobban felizgultam. És amikor már a vágyak vezérelnek, akkor bátrabb az ember...így elkezdtem a vállát is meg a karját is masszírozni. A válláról a fürd?ruha pántot mindig kicsitt lejebb toltam a karjára. Nagyon élveztem, hogy a nyaka, válla már meztelen és a melléig belátok. A két melle közé képzeltem fiatal kemény farkam. Élveztem a látványt, megnéztem finom b?rét alaposan. Alig vártam, hogy megérintsem szép nagy melleit, rá akartam élvezni, verni. Egyre bátrabb lettem masszírozás közben, így amikor a karján elakadt a fürd?ruha pánt, mert már a melltartó résszel volt egyvonalban ami tartotta, elkezdtem tovább lehúzni a pántot, amivel a melltartó rész is megindult lefelé. Reméltem engedni fogja, hogy mellei el?bukjanak. Lassan, de biztosan haladtam a masszírozással és a fürd?ruha lehúzással. De sajnos egy ponton, amikor már tényleg el? kerültek volna a mellei, anya megfordult, megköszönte a finom masszírozást, megpuszilt, majd visszavette a fürd?ruha pántot.
Csalódott voltam és felizgatott nagyon, így utána persze erre a szép élményre a mellei látványára kivertem magamnak.
Ez az érzés akkor ott elindított bennem egy fokozott érdekl?dést anya iránt, úgyhogy utána amikor csak lehetett kiélveztem a meztelen vagy bugyis melltartós testének látványát. Ahogy teltek az évek és kerekebb lett a feneke én annál jobban élveztem. F?leg mikor fürdés után popsija vágását láttam magam el?tt a szobában, ahogy lehajol felvenni a bugyit...közben a mellei szabadon lógtak nagy mellbimbóival... még mindig szeretek rá gondolni és azt képzelni, hogy kiveri nekem és a fenekére, mellére verhetem.
Küldj te is szextörténetet!
További Szextörténetek
Excsajok szexképei