Nikigeci a balatonnál
Tavaly nyáron a Balatonnál nyaraltunk a családommal, ahová már évek óta jártunk, egészen kislány koromtól kezdve. Akkoriban mindig figyeltem a fiatal párokat, akik ott nyaraltak velünk, hogy egyfolytában nyalták - falták egymást. Azóta eltelt néhány év és abból a kislányból nagylány lett. Tavaly velem is megtörtént egy fantasztikus élmény, amit most elmesélek.
Egyik
Anger úrnő
“Benyitok. A szobában félhomály, misztikus zene szól, a gyertyák sokasága felmelegíti a szoba levegőjét. A helység közepén ott áll egy “pad”, mellette az asztalon különböző eszközök hevernek… Nem nézelődhetek sokáig, kintről lépéseket hallok, ezért a szoba közepére állok hátratett kezekkel. Behunyom a szemem, mozdulatlanul várok. Az ajtó kinyílik. Felsóhajtok, abban a pilla
Családi medencézés
Vidéken laktunk egy családi házban, ahol mindent próbáltunk úgy kialakítani, hogy az egész család jól érezze magát. Ezért a kertben építettünk egy medencét, amit mi is és a gyerekeink is élveztek. A lányom 15-16 éves lehetett, amikor egy baráti család átjött egy vasárnap medencézni. A lányom barátnője révén ismertük őket mivel osztálytársak voltak. Barátnője Erika szintén 16-17 éves lehetett, huso
Egy háztartásbeli kurva
A minap megint meglátogatott a feleségem a klinikán. elmesélte,hogy tegnapelőtt a késő délutáni órákban tólem hazafelé tartott és mivel nem jött már 30perce villamos elindult az erdőn keresztül gyalog.
alig ment vagy 50métert és egy fa mögül elé lépett egy sötétbörü koma és megkérdezte hány óra van .Mivel nem tudtam megmondani megfogta a mellét és a másik kezével felhúzta a szoknyáját.ekkor
Fotós szex
A szálloda ötcsillagos volt és ez a lakosztályon is meglátszott. Két szoba és egy fürdőszoba. A nappaliban bőrborítású székek és kanapék, a hálóban pedig extra nagy ágy. A fürdőszoba, pedig úgy nézett ki mintha egy római orgia helyszíne lenne. Életemben nem láttam ennyi márványt és aranyozást.
Nekem csak le kellett vetkőznöm, hogy ide kerülhessek. Amit meg is tettem. A fotósomnak csak a hor